Megjelent a kis- és középvállalkozások támogatására vonatkozó miniszteri rendelet. A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szóló 4.1.1-es kiírás szerint, amelyet az Európai Projektek és Beruházások Minisztériuma uniós alapokból finanszíroz, a vállalkozások kétféle támogatásban részesülhetnek összesen 418.83 millió euró értékben. „Az a dolgunk, hogy segítsük a cégeket a koronavírus-járvány és az azt követő gazdasági válság okozta nehéz helyzetben, mert csak így tudjuk...
„Megteremtettük a szükséges jogszabályi keretet, és elkészült az Első csatlakozás a víz- és csatornahálózatokra nevű pályázati kiírás útmutatója. A 168 millió eurós költségvetésű program egy fontos támogatási eszköz, amellyel rászoruló személyeket segítünk és hozzájárulunk a fenntarthatóbb vízgazdálkodáshoz is. Közel 90 ezer kisjövedelmű háztartást fogunk támogatni abban, hogy csatlakozzanak a meglévő ivóvíz- és szennyvízhálózatokra. Ez az egyik kiemelt vállalása a...
Elkezdődött a népszámlálás második szakasza: júniusban számlálóbiztosok keresik fel mindazokat, akik eddig nem válaszoltak vagy hiányosan töltötték ki interneten a cenzus kérdőívét a március 14. és május 27. közötti önkitöltéses fázisban. Barna Gergő szociológust, a Népszámlálás.ro kampánykoordinátorát kérdeztük a személyes lekérdezés legfontosabb tudnivalóiról. Mire figyeljünk a legjobban, amikor jön a számlálóbiztos? A legfontosabb, hogy bizalommal fogadjuk a számlálóbiztost, engedjük be otthonunkba,...
Városokon legalább 35-40, falvakon 50 százalékos részvételt kellene elérni május 15-ig ahhoz, hogy a második, a hagyományos összeírás szakaszában a számlálóbiztosok hiánytalanul össze tudják majd írni a fennmaradt lakosságot. Május 15. után már nem lesz más lehetőség a regisztrációra. Nagy kockázatot jelent tehát a válaszadással megvárni a második szakaszt – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón. A folyamatban levő romániai népszámlálás...
Hétfőn elfogadta a kormány azt a határozatot, amely szerint az idei népszámlálás kérdőívén a magyar nemzetiség alkategóriájaként jelenik meg a székely. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatal (DRI) korábban átküldte a népszámlálás nemzetiségi és anyanyelvi jegyzéktervezetének módszertanához fűzött megjegyzéseit és módosítási javaslatait az Országos Statisztikai Hivatalnak (INS). Ez utóbbi figyelembe vette a javaslatokat és módosította a korábbi tervezetet. A Laczikó Enikő Katalin államtitkár által aláírt dokumentumban – a...
December 22-én 10 órától iratkozhatnak be a magánszemélyek a Fotovoltaikus Zöld Ház programba a jóváhagyott cégeknél. A program célja fotovoltaikus pannók segítségével saját használatra megfelelő mennyiségű energiát termelni és az országos energetikai hálózatnak átadni a többletet az energiahatékonyság növelése, a levegőminőség javítása és a kibocsátott üvegházhatású gázok csökkentése érdekében. „A program iránt nagy az érdeklődés, arra számítunk, hogy a Fotovoltaikus Zöld...
„Románia nem lesz Európa szeméttelepe. Egy több hónapos munkát zártunk ma le kormányülésen: elfogadtuk azt a kormányhatározatot, amely szigorít a Romániába érkező hulladék kezelésének procedúráján. A jogszabály 15-re korlátozza azoknak a határátkelőknek a számát, ahol az újrahasznosítható hulladékot szállító járművek átléphetik a határt, ugyanakkor kötelező lesz követhetővé tenni ezek útvonalát a határtól az újrahasznosító pontig, megelőzve így azt, hogy...
„Pénteken, november 19-én útjára indítjuk a háztartási gépek roncsprogramjának második fordulóját. A regisztráció holnap 10 órától kezdődik a https://electrocasnice.afm.ro oldalon. A program 2021-es költségvetése 75 millió lej, az eddigi három szakaszban 198 838 utalványt generáltak az állampolgárok, amiből 109 748-at (55,19%) használtak fel 40 967 600 lej értékben. A megmaradt összeg 34 millió lej, amelyet most egy újabb forduló keretében ismét...
„Az RMDSZ munkájának eredményeként döntő fórumként szavazta meg a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely egyszerűsíti a közúti büntetések kifizetését, jelentős előnyt teremtve a gépjárművezetők és önkormányzatok számára egyaránt. A ma megszavazott törvény megteremti a lehetőséget arra, hogy a büntetéseket ezentúl egy külön, erre a célra létrehozott bankszámlaszámra fizethesse be a gépjárművezető, így már nem lesz szükséges elküldeni a kifizetési...
Döntéshozó fórumként szavazott ma a képviselőház annak a sürgősségi kormányrendeletnek a megerősítéséről, amely hosszú távon rendezi az építőipari nyersanyag áremelkedése által okozott országos problémát. A kormányrendeletet Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter dolgozta ki. Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta, hogy az intézkedés hiányában számos közmunkálat maradt volna félbe a megnövekedett nyersanyagárak miatt. „Az RMDSZ egy újabb...