Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete által 2017-ben útjára indított Csíki Önkormányzati Akadémia az idén a járványügyi helyzetre való tekintettel az online térben kerül megszervezésre. A képzés-sorozat célja az önkormányzati képviselők szakmai tudásának bővítése, a releváns információk átadása, nem utolsó sorban pedig a térségen belüli kapcsolatokat erősítése.

Az online akadémia első képzésére 2020. június 3-án került sor időmenedzsment témában, a résztvevők hasznos támpontokat kaphattak az időbeosztás megtervezésével kapcsolatosan. Farkas András stratégiai igazgató, a PONT Csoport alapítótagja egy rövid közvélemény kutatással kezdte az előadást, néhány rövid kérdés és válasz opció felvezetésével térképezte fel a jelenlévők időbeosztás szokásáit. Ezt követően az időmenedzsment elméleti, illetve a saját tapasztalatai alapján szerzett gyakorkati útmutatót mutatott be.

Köszöntőbeszédében Borboly Csaba területi elnök kiemelte: “Az elmúlt időszak a járványügyi intézkedések hatására nagyon feszített tempóban zajlott, de ismét bebizonyosodott, hogy Csík-terület jó önkormányzati csapattal rendelkezik, jól vettük az elénk gördülő akadályokat. Ezt szeretnénk a továbbiakban is fenntartani: célunk, hogy a csíki csapat még jobban felkészüljön az előttünk álló kihívásokra.”

 

Csíkszereda, 2020. június 3.

Választasok 2019