HÍREK
Bővíteni kell a családokat támogató intézkedéseket-európai biztosokkal tanácskoztak az RMDSZ Nőszervezetének képviselői
Tunde Dajka - 0
Ingyenes bölcsődei és hosszított programú óvodai oktatás, a meleg ebédet is biztosító délutáni iskolai foglalkozások, vakációs programok elérhetővé tétele, a gyermekgondozási támogatások nagyszülőkre való átruházhatósága, valamint a nagycsaládosok kiemelt energiaár támogatása valamennyi tagállam szintjén – ezekkel a konkrét intézkedésekkel kell kibővíteni az eddigi szülői-, apasági- és gondozói szabadságokra, valamint rugalmas munkafeltételek bevezetésére vonatkozó európai 2019-es irányelveket. Ezt fogalmazták meg...
HÍREK
Tánczos Barna: az eddigi legnagyobb decentralizációval több mint 3 ezer önkormányzatot vonunk be a napelemprogramba
Tunde Dajka - 0
„Minden idők legnagyobb decentralizációját hajtjuk végre a Környezetvédelmi Alapnál (AFM). Néhány hete sürgősségi rendeletet fogadtunk el arról, hogy az AFM az önkormányzatokhoz delegálhatja bizonyos programok lebonyolítását, és ehhez előzetesen rendelkezésükre bocsátja a szükséges költségvetést is. Erre azért van szükség mert az elmúlt években láthattuk, hogy a legnagyobb figyelmet és érdeklődést élvező programjaink lebonyolításában nehézségek adódtak. Így egyszerűsítünk az eljáráson,...
HÍREK
Cseke Attila: a helyi közösségeket szolgáló fejlesztések folytatását biztosítja a fejlesztési minisztérium
Tunde Dajka - 0
Kérvényezhetik az önkormányzatok a Helyi Fejlesztések Országos Programjának (PNDL) első szakaszában finanszírozott beruházások kivitelezési határidejének meghosszabbítását – hívta fel a figyelmet Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter.
A szaktárcavezető elmondta: amennyiben a beruházást nem fejezték be és adták át, illetve amennyiben elkezdték a kivitelezést, és legalább egy elszámolási kérést benyújtott az önkormányzat a fejlesztési szaktárcának, az önkormányzat írásban kérheti a minisztériumtól,...
HÍREK
RMDSZ: több közigazgatási egységben egyszerűsítettük a telekkönyvezési folyamatot
Tunde Dajka - 0
Döntőházként szavazta meg a képviselőház azt a jogszabálytervezetet, amely által az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) 2023-tól megyénként három közigazgatási egység számára biztosít finanszírozást a telkek szisztematikus nyilvántartásba vételére. „Az RMDSZ választási programjának egyik legfontosabb pontja volt a birtokrendezés, a telekkönyvezés folyamatának egyszerűsítése, és ezáltal a visszaszolgáltatási folyamat felgyorsítása. Az elmúlt években számos kérdést sikerült rendezni ezen a területen. Ennek értelmében a ma elfogadott jogszabály felgyorsítja az Országos Kataszteri és...
Támogatásra nyújthatnak be igényléseket a hegyvidéki gazdálkodók – a keretösszegeket a szerdai kormányülésen fogadta el a kormány. Három fő beruházási program van: az egyik a tej tárolására és feldolgozására vonatkozik, a második hegyvidéki esztenák létesítésére, a harmadik pedig központok létrehozására, ahol erdei gyümölcsöt, gombát, gyógynövényeket gyűjtenek be és dolgoznak fel.
A tej begyűjtésére egy gazda legtöbb 500 ezer lejre pályázhat,...
HÍREK
Két év kihagyás után újraindul az Örökségünk őrei országos műemlékvédelmi verseny
Tunde Dajka - 0
Újult erővel, friss lendülettel és átértékelt szabályzattal indul az Örökségünk őrei műemlékvédelmi verseny. A járványhelyzet alatt a szervezők átértékelték és átgondolták a verseny célját, értékeit, főbb mozzanatait, így a szabályzatba belekerült néhány fontos módosítás a csapatok létszámát és az érintett korcsoportokat illetően, sőt a feladatok is változtak az eddigi évekhez képest. Október 21-ig várják a 9–12. osztályosok mellett, idén...
HÍREK
Közművesítési és útjavítási munkálatokat finanszíroz a fejlesztési minisztérium
Tunde Dajka - 0
Újabb tizenkét, az Anghel Saligny közművesítési programon keresztül finanszírozott beruházás kapott zöld utat, a fejlesztési minisztérium aláírta a szerződéseket – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es miniszter.
A Kovászna megyei Sepsibodok községhez tartozó Oltszem és Zalán településeken kiépítik a szennyvízhálózatot, Hargita megyében, Szentegyházán és Szilágy megyében, Krasznahorvát településen pedig az utakat korszerűsítik. Az RMDSZ által vezetett szaktárca összesen 12 új finanszírozási...
Tisztelt emlékezők!
A mai napon az Aradon és Pesten kivégzett forradalmár vértanúkra emlékezünk.
Emléküket őrizzük évről évre, nemzedékről nemzedékre. Hisz számos szobor, emlékmű és a róluk elnevezett számtalan közterület, terek és utcák teszik intézményessé és megkerülhetetlenné az emlékezést.
De azzá teszi az a tény is, hogy a 48-as forradalom és szabadságharc talán a legrégebbi eleme a közösségi emlékezetnek. A mai napig minden...
Október tizedikén indítja újra a fejlesztési minisztérium a helyreállítási alapból finanszírozott épület-felújítási programját. A pályázatokat leadási sorrendben bírálják el – hívta fel a figyelmet Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter. Az első pályázási kör után megmaradt 985 millió eurós összegekre lehet benyújtani finanszírozási kéréséket, október 10-én, reggel 10 órától kezdődően, online, a fejlesztési minisztérium honlapján.
Az új pályázati útmutató szerdán jelenik meg...
HÍREK
Tánczos Barna: a fogyasztók védelmében korlátozzuk a fűtésre használt fa árát a téli időszakra
Tunde Dajka - 0
Sürgősségi rendeletet fogadott el a kormány a fogyasztók védelmében a tűzifa és a fűtésre használt faanyagok árának korlátozásáról a téli időszakra vonatkozóan.
„Az energiaválság hatására a tűzifa árának mesterséges emelkedését tapasztaljuk, ami miatt több mint 3 millió háztartás kerülhet nehéz helyzetbe. Akárcsak a gáz vagy a villamos energia esetében, nekünk az a feladatunk, hogy megvédjük a lakosságot az áremelkedések hatásaival...
















