Június 4. a nemzeti összetartozás napja. Ezen a napon Kárpát-medence-szerte rendezvényeket szerveznek az előretekintés, a jövőbe nézés jegyében – azt tudatosítva, hogy minden történelmi viszontagság ellenére ma is létezik a magyar nemzet, és továbbra is létezni akar.
Csíkban 2021. június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának 101. évfordulóján, 16 órától Csíksomlyón, a Fodor Ház kertjében felállított Székely Hadosztály emlékműnél emlékezünk. A rendezvény zászlófelvonással kezdődik a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület közreműködésével, ezt követően Gergely István, a Fodor Ház vezetője, Zsigmond Barna Pál magyar országgyűlési képviselő, Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, valamint Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke osztja meg gondolatait a jelenlévőkkel. A közös imát követően koszorúkat helyeznek el, majd 17.30-kor, a magyarságra kényszerített békeszerződés aláírásának időpontjában megkondulnak a harangok.
Az ünnepség ideje alatt az egybegyűltek alkalomhoz illő dalokat hallhatnak a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, valamint Vaszi Levente népdalénekes előadásában.
Az emlékműnél 24 órán át népviseletbe öltözött fiatalok állnak őrt, ez idő alatt bárki gyertyát helyezhet el, illetve csatlakozhat a térség imacsoportjaihoz, amelyek az ifjúságért, a családért, nemzetünkért imádkoznak.
A megemlékezésre mindenkit szeretettel várunk! Az eseményt élőben közvetítjük az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének Facebook-oldalán.
Csíkszereda, 2021. június 2.