Idén 174. éve annak, hogy a Nyergestetőn Tuzson János és mintegy ezer fős csapata feltartóztatták a többszörös túlerővel bíró ellenfelet. Az orosz-osztrák csapatok hajthatatlanul próbáltak áttörni a védvonalon, de a székely hadosztály hősiesen tartotta a frontot.
Erre a a félelmet nem ismerő kitartásra emlékeztünk augusztus 1-én a nyergestetői Honvéd emlékműnél. Elsőként a székely zászló ünnepélyes felvonására került sor a Tuzson...
„Az infláció és az energiaválság miatt rengeteg család és kisjövedelmű állampolgár került nehéz helyzetbe, ezért az RMDSZ olyan intézkedéseket hoz, amelyekkel a rászorulókon segítünk. A fűtésszezon nagyon sok embernek jelent nehézséget, ezért idén a fűtés- és energiaszámlákra költhető 1400 lejes támogatással is segítjük őket. A kártyákat február elsejétől kézbesítették a jogosultaknak” – mutatott rá Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor, az RMDSZ...
A 103 évvel ezelőtt, az I. Világháború lezárásának részeként létrejött, és 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés három és fél millió magyar állampolgárt csatolt más országokhoz és ezzel szorított a határon túlra. 13 évvel ezelőtt, a szerződés aláírásának 90. évfordulóján a Magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította és ezzel kijelentette, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság...
„Ebben az évtizedben, amikor példátlan fejlesztési lehetőségek állnak az ország rendelkezésére, nekünk többet, jobban, okosabban kell dolgozni közösségünkért, azért, hogy Románia leggyorsabban fejlődő régiójává tegyük Erdélyt” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki március 28-án iktatta jelöltségét egy újabb szövetségi elnöki mandátumért.
Kelemen Hunor szövetségi elnökké választása óta kongresszusról kongresszusra jelöli ki a teendőket az RMDSZ, célt adva ezzel a munkának és...
HÍREK
Közel 200 falusi ház újul meg uniós alapokból – áprilisban kezdődnek a munkálatok
Tunde Dajka - 0
Az RMDSZ kormányzati munkájának eredménye a Hívogató Románia. Az országjáró projekt, amely az ország legnagyobb örökségvédelmi és hasznosítási projektje. Ennek köszönhetően 155 millió eurót költünk épített örökségünk népszerűsítésére és felújítására. A projektből létrejövő 12 kulturális útvonal között van a hagyományos falvak útja is, amely során 197 falusi házat újítunk fel 26 községben. A felújítási munkálatok pár napon belül, áprilisban...
HÍREK
RMDSZ: sportlétesítményeket építünk Csíkszentmihályon és Marosvécsen, kultúrotthont Szentjobbon
Tunde Dajka - 0
Elkezdődhet a sporttermek építése Csíkszentmihályon és Marosvécsen, Szentjobbon pedig a kultúrotthon építkezési munkálata.
„Minden magyar közösségre odafigyelünk, élhetőbbé tesszük településeinket, mert hisszük, hogy a szülőföldön kell és lehet jövőt építeni” – fogalmazott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.
„Erdély három magyarlakta településén indítunk új beruházást, a helyi közösségeknek építünk olyan létesítményeket, amelyek a közösségi életet, a kikapcsolódást, a sportolást és a művelődést szolgálják, amelyek...
Tisztelt SZKT! Kedves barátaim!
Félidőben vagyunk. 2020 decembere és a 2024-es parlamenti választás között félúton.
Nem kell ahhoz foci vb-t nézni, hogy tudjuk: a félidő amolyan átmeneti állapot. Még bármi megtörténhet. Bár a politikát nem szeretem a futballhoz hasonlítani, és a mi esetünkben végképp nem indokolt, mert hárman vagyunk a pályán, a koalícióban – akarom hinni, hogy egy csapatban –, mégis...
Kedvezményes energiaárban részesülnek a nagycsaládok és azok a személyek, akik a kezelésükhöz, felépülésükhöz elektromos orvosi eszközöket, készülékeket használnak – az RMDSZ családpolitikai intézkedései belekerültek az erről szóló jogszabályba. A rendelkezés szombattól, december 17-től lép érvénybe. Az érintettek egy kérést és egy saját felelősségvállalási nyilatkozatot kell benyújtsanak a szolgáltatóhoz fizikai vagy online formában annak érdekében, hogy a kompenzált árban részesülhessenek. A háztartási...
„Indul a Háztartási gépek roncsprogramjának idei második kiadása. A lakosság mától a hűtők, fagyasztóládák, mosó- és mosogatóképek vásárlására igényelhet értékjegyet. A nagy áramfogyasztású háztartási gépek új, energiatakarékosabb eszközökre való lecserélése jelentős energiamegtakarítást jelent a háztartások számára, éppen ezért idén száz millió lejt különítettünk el a programra. Ugyanakkor fontos, hogy csak azok igényeljenek értékjegyet, akik valóban felhasználják azt, hiszen ellenkező...
HÍREK
Tánczos Barna: indul Románia legátfogóbb erdőtelepítési kampánya – 57 000 hektár erdőt ültetünk
Tunde Dajka - 0
„Nagyon fontos a mai nap a környezetvédelem szempontjából, hiszen elindítjuk Románia legátfogóbb erdőtelepítési kampányát és újabb önkormányzatok kapnak támogatást hulladékudvarok megépítésére. Olyanberuházások ezek, amelyek közvetlenül érintik a lakosságot, élhetőbb, tisztább környezetet biztosítanak. Éppen ezért a helyreállítási alapból kiemelten támogatjuk az erdőket és a hulladékgazdálkodást" - jelentette ki Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter a Nicolae Ciuca miniszterelnök részvételével tartott kampányindító eseményen.
57 ezer hektár új erdőt telepítenek –...
















