Szakmai adatbázis létrehozására ír ki pályázatot a fejlesztési minisztérium, amely segítségével az építkezési szaktanácsadók és tervezési ellenőrök engedélyeztetéséhez szükséges vizsgatételeket dolgozzák ki a szakemberek – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter.

November 25-ig hirdeti meg a szaktárca a pályázást, amelynek eredményeként 16.000 vizsgatételt tartalmazó adatbázist hoz létre 22 különböző építkezési szakterületen, mint például a tűzvédelem vagy a hidak és utak szerkezeti biztonságának biztosítása. Ezt követően a minisztérium az egyetemekkel partnerségben szervezi meg 2023-ban az újabb engedélyeztetési vizsgát.

„Építkezési szaktanácsadók és tervezési ellenőrök nélkül nem lehet biztonságosan építkezni, épületeket felújítani. A fejlesztési minisztérium pedig óriási épületfelújítási hullámba kezdett és új épületeket, például bölcsődéket épít, hiszen nagy a hiány országszerte. Mindent megteszünk azért, hogy a biztonságos, gyors építkezés elől minden akadályt elhárítsunk” – nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter.

Mint ismeretes, Cseke Attila mandátuma eleje óta dolgozik az építkezési szaktanácsadók és tervezési ellenőrök rendszerének javításán, a szakemberhiány megoldásán. 2021 decemberében és 2022 júliusában szervezte meg a minisztérium az új rendelkezés alapján az első két engedélyeztetési vizsgát.

A vizsgákat nemcsak a fővárosban, hanem öt megyeközpontban is megszervezik az egyetemekkel partnerségben, mindezt átlátható bibliográfia mentén.

„Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása óta 1.292 új szakértőt engedélyeztettünk, 164 építkezési szaktanácsadót és 1.128 tervezési ellenőrt, ezáltal pótoltuk a szakemberhiány jelentős részét” – zárta nyilatkozatát Cseke Attila fejlesztési miniszter.

 

Választasok 2019