Csíkszeredába érkezik Mága Zoltán hegedűművész, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima díjas magyar zenész, aki jótékonysági hangversenysorozat keretében tart koncertet. Az erdélyi koncertturné szervezője az RMDSZ Nőszervezete, helyi szervezők az RMDSZ Csíki Területi Nőszervezete.
A 100 Templomi Jótékonysági Koncert elnevezésű egyedülálló kezdeményezésével, a hegedűművész célja, hogy az összefogás jegyében a koncertsorozattal és a köré felépített programmal segítséget nyújtson hátrányos helyzetű és bajba jutott embertársainak hazájában és a határokon túl egyaránt.
A Csíkszeredai koncertre augusztus 2-án, kedden 16 órától kerül sor a Milleniumi római katolikus templomban, ahová a szervezők szeretettel várnak minden klasszikus zenekedvelőt, akik szívesen járulnak hozzá adományukkal a jotékonysági koncerthez. Az adományok felét a szervezők a csíkszeredai autista gyerekek fejlődését segítő AutHelp Egyesületnek, a művész úr a bevétel másik felét (a turné többi állomásához hasonlóan) pedig a kárpátaljai magyaroknak adományozza.
A 20 lejes értékű adománylapokat az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének székházában (Mihai Eminescu utca, 2/A szám), valamint a Magyar Ügyek Házában (Gál Sándor utca 8.szám) lehet igényelni, hétköznapokon 8 és 16 óra között, továbbá a koncert helyszínén is lehet adományozni az ott kihelyezett urnába.
Csíkszereda, 2022. július 27.