Talentumok Jövője – Az Európa Jövőjének Főszereplői – a fiatalok szerepe a jövő döntéseiben.

 

 

Idén az ifjúság európai éve által még nagyobb hangsúly került a fiatalok fejlődésére, valamint arra, hogy bevonják őket a jövőjüket meghatározó fontos döntésekbe.

A fiataloknak lehetőséget kell adni a személyes és szakmai fejlődésre is, Hargita Megye Tanácsa  épp ezért a mai esemény céljául azt tűzte ki, hogy feltárják a megoldásra váró problémákat és bevonják a fiatalokat a döntéshozatalba.

November 7-én, hétfőn,  délután 13 órától került sor a  Talentumok Jövője – Az Európa Jövőjének Főszereplői hibrid eseményre, amelyet az Európai Régiók és Városok Hete keretén belül szervezett Hargita Megye Tanácsa.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta a fiatalok jövőképének, szerepvállalásának fontosságát, valamint a döntéshozatalokban való aktív részvételét is. Elmondása szerint a fiatalok hangját helyi, regionális, de országos és európai szinten is meghallják, teret adnak a kezdeményezéseiknek.

Farkas András a Pont Consulting képviselője elmondta, hogy nincs település, régió vagy Európa a fiatalok nélkül. Kulturális és gazdasági szempontból is a mostani fiatalok lesznek a jövő meghatározói. A társadalmunk változása attól függ, hogyan alakítjuk a fiatalok jövőjét, ezért is nagyon fontos, hogy velük és értük hozzuk meg a jövőt befolyásoló döntéseket.

Fekete Örs, Hargita Megye Tanácsának Hegyi és Barlangimentő Közszolgálatának vezetője, valamint a az Európai Unió Fiatal Helyi Politikusai hálózatának(Young Elected Politicians) tagja bemutatta a mindennapi szakmai életének a tapasztalatait, biztatva a fiatalokat arra, hogy merjenek átlépni a saját korlátaikon és félelmeiken.

Csala Dénes adatbázis-szakértő, a mesterséges intelligencia, a digitalizáció és a felelős magatartás fontosságát hangsúlyozta, mely meghatározza a fiatalok helyét és szerepét ebben a fejlődési folyamatban.

Bogos Ákos, a Csík Terület Ifjúsági Tanácsának elnöke azokról a tevékenységekről és programokról tartott előadást, amelyek a fiatalok elérése, személyes és szakmai fejlődésük támogatása céljából folytatnak.

Cilip Árpád, a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség igazgatója hangsúlyozta a fiatalok szakképzésének fontosságát és azt, hogy egyre fontosabb a szakmai tudás elsajátítása már az iskolai évek alatt.

A rendezvény összegző kulcsgondolata, hogy Hargita megye és Európa jövője attól függ, hogy a jelenlegi eszközeinkkel és tapasztalatainkkal hogyan járulunk hozzá a következő generáció jólétéhez, és hogyan fektetünk be a fiatal tehetségekbe.

 

Csíkszereda, 2022. november 7.

Választasok 2019