A székelyföldi megyei tanácselnökök által a medvekérdésben közösen benyújtott petíciót tárgyalta szerdai ülésén Vincze Loránt kérésére az Európai Parlament petíciós bizottsága (PETI). A bizottsági ülésen két másik, ugyanabban a témában benyújtott petíciót is tárgyaltak, ezek egyike egy Zsil-völgyi medvetámadás nyomán született, a másik pedig a medvék beszűkülő életterének problémáját tematizálja. Az ülésen meghallgatták a petíciósok, az Európai Bizottság és a képviselők véleményét is. A Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megyei tanácselnökök által 2019 végén benyújtott petíciót Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke képviselte.
Bevezetőjében Borboly Csaba elmondta: Romániában 7 ezerre becsülik a medvék számát, ebből 2100 egyed él Hargita megyében, ez a nagyszámú populáció pedig konfliktusokhoz vezet: az elmúlt öt évben 1120 háziállatban tettek kárt, 54 személy szorult kórházi kezelésre és hét halálos áldozata volt a medvetámadásoknak, ezenkívül gyakoriak a medvék által okozott közúti balesetek is. A környezetvédelmi minsiztérium eddigi intézkedései átláthatatlanok és követhetetlenek, a kármegelőzés pedig teljes mértékben hiányzik. „Felkérjük az Európai Parlamentet, hogy szólítsa fel Románia kormányát a károk megelőzésére, az emberi élet, a közbiztonság, a mezőgazdasági termés és állatállomány védelmében, és hogy foglalják bele az országos vidékfejlesztési programba a megelőző intézkedések tervezését és finanszírozását” – mondta el a tanácselnök.
„Az emberi élet védelme és a gazdasági károk megelőzése számunkra mindennél fontosabb. Pontos felmérésre, észszerű megoldásra, vadgazdálkodásra van szükség, ezt az Európai Bizottság ma is nyilvánvalóvá tette álláspontjában. Minden feltétel adott, hogy Románia vadgazdálkodási stratégiát léptessen életbe. Az ügyet mindaddig nyitva kell tartani, amíg megnyugtató megoldás születik a Székelyföldön élők számára” – mondta el Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő, az Európai Néppárt témafelelőse. Néhány héttel korábban a képviselő Bukarestben Tánczos Barna környezetvédelmi miniszterrel egyeztetett. Az RMDSZ minisztere a probléma megoldását szeretné, tervei szerint előbb tudományos alapon felmérik az állományt, majd életbe léptetik az évek óta elfogadott menedzsmenttervet.
Vincze Loránt a bizottsági ülésen emlékeztetett: az Európai Bizottság megerősítette: az uniós élőhelyvédelmi irányelv (Habitat direktíva) tiltja a szigorúan védett fajok közé sorolt nagyvadak – így a barnamedve – szándékos befogását vagy megölését, de a közegészség és a közbiztonság, valamint a termények, az állatállomány vagy más típusú tulajdon súlyos károsodásának megelőzése érdekében a tagállamok eltérhetnek ettől a rendelkezéstől. Ezek engedélyezése a romániai hatóságok hatáskörébe tartozik.
Ugyanakkor az EU közös agrárpolitikája az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapon (EMVA) keresztül támogathatja a nagyragadozók által okozott károk megelőzését vagy csökkentését elősegítő hatékony védelmi intézkedéseket, amennyiben a tagállamok vidékfejlesztési programjaik keretében így döntenek. Románia eddig nem élt ezzel a lehetőséggel.
A PETI bizottság úgy döntött, nem zárja le a petíciókat, mivel a kérdést nem tekinti megoldottnak.