Március 7-én, csütörtökön, Csíkszék-szerte öt helyen is megújultak a helyi szervezetek. A közgyűlések sora Gyimesfelsőlokon vette kezdetét, ahol Papp Imre polgármester, helyi RMDSZ leköszönő elnök átadta a stafétát a község alpolgármesterének, Ambrus Andornak és bejelentette, hogy visszavonul a közéletből, ugyanakkor biztosította támogatásáról az új elnököt. A tisztújító közgyűlések sora a szomszédban, Gyimesközéplokon folyatódott, ahol két elnök-jelölt és további 40 tag-jelölt jelentkezett...
A Csík-térségben élő magyar állampolgárok az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének közreműködésével több mint 30 ezer szavazattal járultak hozzá a Fidesz-KDNP sikeréhez. A magyar országgyűlési választásokon elért eredményeket Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának és az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Becze István, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke ismertették április 12-i sajtótájékoztatójukon. Az Erdélyben leadott...
Jelentős az új RMDSZ-es mandátumok száma Csíkban Jelentős támogatást kapott a közösség részéről az RMDSZ Csík-térségben. A térség 26 településéből 11 településen a helyi tanács testületét teljesen az RMDSZ képviselői fogják alkotni ősztől, ismertette Borboly Csaba az RMDSZ Csík Területi Szervezetének elnök június 17-én a sajtó képviselőinek. Összességében Csíkban 31-el több tanácsosi mandátummal hatalmazták fel a szavazók az RMDSZ Csík Területi Szervezetét,...
– Azt tapasztaltuk, hogy ott, ahol hiteles jelöltek vannak, ahol betartják az egészségügyi szabályokat, és ahol a közösség problémáira keresik a választ, szívesen fogadják a jelölteket. Meghallgatták és feltették kérdéseiket, megfogalmazták véleményüket a lakosok. Sajnos a járvány nem rajtunk múlik, az azonban, hogy ki vezeti az elkövetkező években településeinket, igen – mondta Kelemen Hunor. A Szövetség elnöke megköszönte ugyanakkor az...
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének Állandó Tanácsa (TÁT) 2020. február 3-i döntése értelmében, aki szeretné jelöltetni magát Hargita Megye Tanácsa vezetőségébe, az jelentkezhet a Területi Küldöttek Tanácsának (TKT) a héten sorra kerülő üléséig. Az iratcsomó a következő dokumentumokat kell hogy tartalmazza: önéletrajzi adatlap* politikai nyilatkozat* jelölési nyilatkozat* előválasztási nyilatkozat* vállalás a tagdíj befizetésére vonatkozóan* támogató aláírások* – a megyei...
Július 31-én, vasárnap lezárult a népszámlálás személyes lekérdezéses szakasza is, az előzetes eredmények leghamarabb december végére várhatók. Az Országos Statisztikai Intézet közleménye szerint a cenzus négy és fél hónapjában 18,15 millió személyi kérdőívet regisztráltak. Ez a 2021 decemberére vonatkozóan becsült, 19,02 milliós lakosság 95,4 százalékának felel meg. A jelentős magyarsággal rendelkező megyék közül Szilágy megyében több személyi kérdőívet regisztráltak, mint...
Hajdu Gábor indulna parlamenti képviselőként Borboly Csaba: konkrét házi feladattal indulhatnak Bukarestbe a csíki parlamenti jelöltek   Parlamenti képviselőként indulna Hajdu Gábor az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének jelöltjeként. Szeptember 18-ig jelentkezhetnek, akik parlamenti képviselőjelöltként vagy szenátorjelöltként méretkeznének meg a december 6-i parlamenti választásokon az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének jelöltjeként. A végső jelöltről a Csíki Területi Küldöttek Tanácsa október elején dönt. Borboly Csaba a...
A 103 évvel ezelőtt, az I. Világháború lezárásának részeként létrejött, és 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés három és fél millió magyar állampolgárt csatolt más országokhoz és ezzel szorított a határon túlra. 13 évvel ezelőtt, a szerződés aláírásának 90. évfordulóján a Magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította és ezzel kijelentette, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság...
Csütörtök este Hargita Megye Tanácsának Márványtermében kapott helyet szervezetünk tisztújító küldöttgyűlése. A napirendi pontok között szerepelt a Csíkszékért díj átadása, a Szövetségi elnök politikai beszámolója, valamint a tisztújítás. Csíkszékért díjjal több, mint egy évtizede minden évben olyan személyeket tűntetünk ki, akik munkájuk által a kultúra, a vidékfejlesztés, az egészségügy, akár a hagyományőrzés terén kiemelkedő megvalósításokat tesznek, hírnevet szereznek a régiónknak. 2023-ban...
Péter Dávid lesz az RMDSZ csíkmadarasi polgármesterjelöltje az önkormányzati választáson. A vasárnapi, augusztus 2-i előválasztáson több mint 1100 csíkmadarasi járult az urnákhoz, és 688 szavazattal nyert a jelenlegi alpolgármester. Az ellenjelöltje Bálint Ervin volt. Csíkmadaras községben azután került sor az RMDSZ polgármesterjelöltjének kiválasztására és a tanácsosjelöltek rangsorolására, miután a héten Bíró László polgármester egészségi problémára hivatkozva bejelentette: nem kíván indulni...